Adó 1%

Adó 1% számla szám: 18633832-1-12

Bejelentkezés

Online felhasználók

Nincs

Pontos idő

Emlék 1985-ből

     Tisztelt Cím!
 
     Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt.
     1984-86 között voltam katona.
     Elég "hányatott" életem volt, de így utólag belegondolva, kár lett volna kihagyni!
1984 nyarán Pápára vonultam be sofőrnek (Zil-131 rádiós kocsira), 8 hónap múlva áthelyeztek Sárbogárdra lokátorkezelőnek (P-12), ahol nem váltam be, hiszen nem kaptam erre kiképzést, így nyáron "önkéntes alapon beválogattak" egy ZU-2-es légvédelmi gépágyú kezelő személyzetébe.
     Lentiben kaptunk kiképzést, mely kb. két hétig tartott, utána egy Csepel ponyvás teherautóval és a mögötte vontatott ZU-2-vel mentünk Nagyorosziba éleslövészetre. Kb. 1 napig tartott az út.
     Pocsék idő volt akkor ott. Napokig szakadt az eső, óriási sár volt a lövészet színhelyén, a dombokon és a mező szinte sártengerré alakult át.
     Emlékszem, a teherautó platójáról leugorva térdig merültem a sárba. Lépni sem lehetett, így megpróbáltam visszamászni, de a csizmám ott maradt, lapáttal kellett kiásni.
     Gyakran még a lánctalpasokat is menteni kellett...
     Mi közkatonák sátorban voltunk elhelyezve, második nap estére már mindenünk vizes volt, hiszen hiába volt tartalék, egy nap alatt semmi sem tudott megszáradni, kiteregetésre sem volt hely. Ráadásul mire este visszajutottunk a táborba már nem volt melegvíz.
     Ezért az egyik barátommal gatyára vetkőztünk, törölközőt terítettünk magunkra és papucsban kényelmesen besétáltunk a tiszti fürdőbe, ahol a gőzben a kutya sem ismert fel minket (bár szerintem egyébként sem, hiszen az ország minden tájáról voltak ott, senki sem ismerte egymást).
     Kényelmesen megfürödtünk a zuhany alatt jó meleg vízben, beszélgettünk a többi tiszttel, aztán visszaballagtunk a szállásunkra. Ez így ment mindennap a gyakorlat végéig.
     Volt köztük olyan, akivel összehaverkodtunk, és meghívott bennünket a szobájába sörözni…
     Kár, hogy akkoriban még nem volt lehetőség fényképeket készíteni, óriási képek születhettek volna...
     Bár az időjárás nem kedvezett, napközben halálra dolgoztuk magunkat, félig meg is süketültünk a ZU-2-estől és a többi (ágyú és tank hangjától), felejthetetlen élmény volt. Emlékezetem szerint 3. helyezést értünk el a lövészeten.
     Sajnos a kezelőszemélyzet többi tagjának még a nevére sem emlékszem. Bár egyik-másik társamnak az arca még mindig előttem van és persze Nagyoroszit sem fogom soha elfelejteni!
 
     Üdvözlettel:
     Magasházi Zsolt